2015. január 18., vasárnap

Zellerkrém leves

Kislánykoromban nagyon nem szerettem a zöldségeket. De édesanyám eltökélte, valahogy megeteti velem. Ekkor "csapott be" először krémlevessel. Nagyon ízlett, és meg nem mondtam volna, hogy olyan zöldségből készült, amire én korábban azt mondtam, lehetetlen, hogy megegyem. 
Jó pár évvel ezelőtt egy betegségekkel terhelt időszakban újra előkerült ez a technika, lányaimat szoktattam rá a zöldséges krémlevesekre. A zellerkrémleves tűnt a legsikeresebbnek.

Hozzávalók:
2 közepes méretű zellergumó
1 nagyobb, vagy 2 kisebb fej hagyma
2 csapott evőkanál búza- vagy kukoricadara
vaj, olaj

bors
egy csipet chili
petrezselyem apróra vágva
2 dl tejszín
1 leveskocka


Első lépésként a zellert és a hagymát apró kockára vágom (kb 1,5*1,5 cm-es). Közben fazékban 1 nagyobb evőkanál vajat pici olajjal együtt felforrósítok, majd először a hagymát dobom a zsiradékba, majd egy-két perc pirítás után jöhetnek a zellerkockák. Néhány percig magas lángon, folyamatos keverés mellett pirítom a zöldséget, majd meghintem a két csapott evőkanál darával (Nálunk a kukoricadara a nyerő). Ezt követően felöntöm kb. kétszeres vízmennyiséggel, sózom, borsozom, és hagyom felforrni. Ha felforrt, csökkentem a hőmérsékletet és hagyom csendesen főni. Közben még beledobom a leveskockát (én marhahús leves kockát szoktam, de ez akár el is hagyható).

Amikor megpuhul a zeller, leturmixolom a levest, majd felöntöm a tejszínnel, újra felforralom, és ha kell ízesítem. Én ilyenkor szoktam egy csipet chilivel megbolondítani, illetve apróra vágott petrezselyem-zölddel meghinteni. 
Nálunk a család reszelt sajttal szereti legjobban.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

És fél dl száraz fehérborral a végén bármikor megbolondíthatod!